Környező szigetek
Koh Samui kb. 80 kisebb szigettel van körülvéve, melyek között Phangan és Koh Tao, azaz Teknősbéka-sziget a legismertebb. Lakóik halászok és kókuszpálma-farmerek.

Koh Phangant, mely Samuitól északra, körülbelül félórányi hajóútra helyezkedik el, azok választják, akik túl zsúfoltnak vagy túl drágának találják Samuit. Eleinte afféle „vészkijárat” szerepét töltötte be a Samuiról menekülőknek, de ma már Önálló, rendszeres hajójárattal rendelkező, jól kiépített idegenforgalmi lehetőséget képvisel a 190 km2-es sziget. Nagyon is érdemes felkeresni csendes, néptelen partjait és korallzátonyait.
Bár már a hátizsákos turisták már felfedezték és elárasztották Koh Phangant, az a tény, hogy nincs repülőtere és kevés az aszfaltozott útja, mindeddig megkímélte a hatalmas szállodáktól és a csoportos túrizmus nyomában járó fejlesztésektől. Koh Samuival összehasonlítva Koh Phanganon kevesebb bungaló épült, homokos partjai és öblei jóval kevésbé zsúfoltak és maga a sziget is sokkal kevésbé modern hangulatú. Hat Rin, a ma már világhírű teliholdmulatságok ( full moon party ) színhelye hihetetlen virágzásnak indult a pénzinjekciók jóvoltából. A helybéliek szerint falujuk annyira jelentéktelen volt, mielőtt „felfedezték” volna a holdmámort kereső külföldiek, hogy még önálló iskolára sem futotta.
A Bo Phut strandról (Koh Samui) 9.30-kor indul egy hajó, mely másfél óra alatt ér Chalok Lam (Koh Phangan)-ba. Visszaútra innen 14.30-kor van lehetőség. A túraszervezők egész napos utakat indítanak az Ang Thong Nemzeti Tengeri Parkba, mely Koh Samuitól 30 km-re északnyugatra van. Na Thonból 8.30-kor indul a túra, vissza 17.00-kor. Kiváló hely búvárkodásra. Minden szükséges dolgot vigyünk magunkkal. Az út az időjárástól és a jelentkezők számától függ.
Koh Tao az alakjáról kapta a nevét, jelentése ugyanis Teknős-sziget. Területe mindössze 21 km2, 800 főnyi lakossága halászatból, kókusztermelésből és a turisták kiszolgálásából él. A légzőcsöves, illetve, palackos búvárkodás hívei itt különösen kedvező körülményeket találnak, mert viszonylag sok a korall, ugyanakkor a legtöbb partszakaszon túlságosan sekély a víz az úszáshoz.
A szárazföldtől 3-5 órányi utazás választja el, ennek ellenére indítanak a szigetre egynapos kirándulásokat is, melyben benne van Koh Nang Yuan szigetének meglátogatása is. A sziget főidényben zsúfolttá válik, ilyenkor a Mae hat, a Hat sai Ri és az Ao Chalok Ban Kao partja megellik szabadban éjszakázó turistákkal, akik arra várnak, hogy a szállásokon üresedés legyen. Ban Mae Hat a sziget nyugati partján van, itt kötnek ki a szigetközi hajójáratok. A szigeten csak néhány település van ezen kívül : Ban Hat Sai Ri, az északi rész közepén és Ban Hat Sai Ri, az északi rész közepén és Ban Chalok Ban kao délen. Az északnyugati parttól mindössze 1 kilométerre fekszik Koh Nang Yuan, ami nem más, mint három, homokpaddal összekötött sziget.